
Hajdúszoboszló Debrecentől 21 km-re fekvő alföldi város Hajdú-Bihar megye kistérségi központja, Magyarország egyik legnagyobb termálvizű fürdőhelye, itt található Európa egyik legnagyobb fürdőkomplexuma.
A város felbecsülhetetlen kincse az országos, sőt, nemzetközi hírű gyógyfürdő, amelyet a kikapcsolódni és a gyógyulni vágyók ezrei keresnek fel. A turistákat a múzeumok, történelmi nevezetességek mellett színvonalas programok várják.
A gyógyfürdőhöz csatlakozó harminchektáros parkban az ország egyik legszebb strandját alakították ki - gyógy-, strand- és gyermekmedencékkel, hullám- és pezsgőfürdővel, nyitott és fedett versenyuszodával, és a strandolást megannyi szolgáltatással. A 2000 nyarán megnyitott Aquaparkban a távoli, híres tengerparti üdülőhelyeket idéző élményekhez juthatnak a látogatók. Hamarosan újabb szolgáltatással bővül a gyógyfürdő kínálata, 2010-ben nyitja meg kapuit a fedett élményfürdő, az Aquapalace.
Szinte az egész üdülési szezont átfogó rendezvénysorozat a Hajdúszoboszlói Nyár, augusztus első hétvégéjén tartják lovas hagyományokat felelevenítő Hajdúszoboszlói Lovas Napokat, s minden szezonban rendeznek két-három fürdőbált is.
Minden évben, szeptember második hétvégéjén kerül megrendezésre a Hajdúszoboszlói Bioétel- és Borfesztivál, ahol a vendégek a természetes alapanyagok felhasználásával készített étkeket a borospincék kincseivel karöltve fogyaszthatják el.














